Sportfelszerelés hitelből: az igazán jó befektetés!

Egészségünk megőrzése érdekében rendkívül fontos a rendszeres testmozgás, sokan azonban különböző okok miatt figyelmen kívül hagyják ezt a lényeges tényt, ebből kifolyólag ha meg is van bennük az akarás, akkor sem mozdulnak ki otthonról, és nem mennek el még egészségügyi sétákra sem.

Rengetegen bár mozognak otthon, a négy fal között specializált gép vagy kiegészítő hiányában azonban nem lehet olyan intenzív edzéseket kivitelezni, ami elegendő lenne a rekreáció céljából. Az otthoni fitneszgépek ráadásul rendre nagyon drágák, sokak számára kis túlzással megfizethetetlenek, és mivel a mozgás megkezdésével nem várhatunk éveket – értve ez alatt a spórolással összegyűjthető összeget – fontos azonnal lépni.

Az egekben a fitneszgépek árai

Egy átlagos amerikai vagy nyugat-európai ilyen esetekben nem tesz más, minthogy elmegy az első bankba, hogy személyi kölcsönt vegyen fel magának, vagy kiszemeli a megfelelő boltot, ahol áruhitelre tud venni magának megfelelő fitneszgépet. Egy átlagos futógép vagy egy szobabicikli például több százezer forintba is kerülhet, amit egy magyar ember bizonyára nem tud megvenni magának átlagos fizetésből. Ma már azonban több lehetőségünk is van arra, hogy megfelelő feltételek mellett vásároljunk magunknak nagyobb értékű fitneszgépet.

  • Kihez forduljak, ha a sportfelszereléshez hitel kell: hitelnet.hu

Noha direkt sportfelszerelésekre szóló kölcsönök, úgynevezett sport hitelek hazánkban még nem elérhetők, ellenben a bankok kisebb összeg, tehát pár százezer forint esetén már rendkívül kedvező feltételek mellett is adnak kölcsönöket. Ennek megfelelően, ha a leggazdaságosabb formát vesszük alapul, akkor a személyi kölcsön felvételét válasszuk magunknak, de ha a gyorsaság a szempont, ma már egyre több bank kínál kedvezőbb feltételekkel ellátott gyorskölcsönt is, amivel akár már aznap hozzáférhetünk a pénzünkhöz, és akár néhány órán belül meg is vásárolhatjuk magunkat a kinézett fitneszgépet.

Van természetesen egy lényegesen egyszerűbb módja is a drágább sporteszközök és felszerelések megvásárlásának, ez azonban nem minden esetben a legkedvezményesebb megoldás. Ez az úgynevezett áruhitel, amihez nem kell külön bankokat felkeresnünk, a kölcsönt az adott bolt intézi nekünk a vásárlás során, így nekünk csak be kell sétálnunk az üzletbe, aláírni a papírokat, és akár már nulla forint kifizetése után haza is vihetjük magunknak a kinézett sportfelszerelést. Noha ez rendkívül egyszerű, érdemes mindig jó alaposan átolvasni a feltételeket abban az esetben, ha ezt választjuk, hiszen bár rendszerint nincs szó nagyobb összegekről – ha csak nem egy egész konditermet akarunk berendezni otthon –, ellenben így is komoly bajba kerülhetünk, ha rossz feltételek mellett választunk áruhitelt.

Sportfelszerelés hitelből: az igazán jó befektetés!

Sportfelszerelés hitelből: az igazán jó befektetés!

Amire szükségünk lesz

Bármelyik alternatívát is választjuk magunknak nagyobb összegű sportfelszerelés megvásárlásához, rendszerint ugyanazokkal a feltételekkel találkozunk majd. Ennek megfelelően csak akkor juthatunk kölcsönhöz, vagy áruhitel mellett a kérdéses termékhez, ha nagykorúak vagyunk, magyarországi lakcímmel rendelkezünk, és magyar, vagy legalább európai uniós állampolgárok vagyunk. Szükségünk lesz ezen túl érvényes, személyiségünket igazoló okmányokra, de a hitelbírálatnál a bankok ellenőrzik majd azt is, hogy nem vagyunk-e negatív jelöléssel feltüntetve a KHR listán. Ezen túlmenően igazolnunk kell majd a pénzintézet felé keresetünket, de sok helyen azt is, hogy nincs semmiféle köztartozásunk. Feltétel lehet még továbbá életkorunk, valamint az is, hogy van-e éppen aktív hitelünk más banknál.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása