Furcsa párkapcsolatok a nagyvilágból

Manapság az emberek többsége maga dönthet arról, kivel szeretné leélni az életét. Néhányan azonban a külvilág számára furcsa, olyakor bizar párkapcsolatokba bonyolódnak. A következő történeteket olvasva, benned is felmerülhet a kétely, hogy talán nem is ezen a bolygón estek meg.

A hatalmas korkülönbség

Jelenleg a legnagyobb ismert korkülönbség a világon 60 év. A pár hölgy tagja gyakorlatilag dédnagymamája lehetne a férfinak. Őket azonban ez cseppet sem zavarja. Sőt, mindenkit megcáfolva, harmonikus és boldog kapcsolatban élnek.

A férfi elmondása szerint mindig is a tapasztaltabb nőkhöz vonzódott, soha sem kereste a korosztálybeli lányok társaságát. Ezzel szemben párja már túl van egy házasságon és több gyermeke is született, akik mind idősebbek a férfinál. A családjuk, ha nehezen is,végül elfogadta kapcsolatukat.

Arra, hogy a fiatal férfiak egy része miért közeledik a korosodó hölgyek felé, sok pszichológus próbált már magyarázatot adni. Az egyik legelfogadottabb nézet szerint, ezeknek az uraknak egyfajta anyakomplexusuk van és olyan kapcsolatban érzik jól magukat, ahol számíthatnak az idősebb nő kompetenciáira.

Tárgyak iránt érzett vonzalom

Első olvasásra bizarnak tűnhet, de a jelenség nagyon is létezik. Bár egy szép tárgy látványa mindenkiben jó érzéseket kelt, ugyanakkor egyes személyeknél a dolog ennél messzebbre megy. Ezt a pszichológusok objektofíliának, vagyis tárgyakhoz való szerelmi vonzódásnak nevezik. Van aki a számítógépébe lesz szerelmes, más a kulcstartóját akarja elvenni, és van olyan ember is, akik ennél jóval meghökkentőbbet tesz.

Pár éve két ilyen történet is napvilágra került. Az egyik egy Erika nevezetű hölgyről szólt, aki mély szerelembe esett az Eiffel-toronnyal. A nő annyira vonzódni kezdett Párizs nevezetességéhez, hogy esküvőt is szervezett maguknak. Ráadásul nevét is Erika La Tour Eiffel-re változtatta.

A másik hölgy szívét egy Boeing repülőgép ejtette rabul. Találóan csak kincsnek nevezte el a gépet és azon munkálkodott, hogy hivatalosan is a felesége lehessen. Hogy sikerült-e összeházasodniuk, arról sajnos már nem szóltak a hírek. Az objektofíliában szenvedők, akik valójában nagyon is boldognak érzik magukat kedvesük társaságában, szakemberek szerint valódi szerelmet éreznek. Csak nem egy másik ember, hanem egy élettelen tárgy iránt.

A másik nemhez való vonzódás csökkenése esetén próbáld ki ezt.

Nárcisztikus szerelmi viszonyok

Egy életen át el kell viselnünk saját magunkat, ezért egy egészséges önimádat senkinek sem jön rosszul. De mi a helyzet akkor, ha ez valakinél túlzott mértékeket ölt? Számtalan olyan esetről lehet olvasni, amikor egy ember saját magával kötött házasságot. Egy kínai férfi például annyira biztos volt érzelmeiben, hogy megszervezte az esküvőjét is.

Mivel a szertartáshoz azért szükség volt egy menyasszonyra is, nemes egyszerűséggel beöltözött női ruhába, lefotóztatta magát, majd kinyomtatta életnagyságú mását. A gyűrűt a papírfigura ujjára húzta fel. Mivel eléggé népes rokonság jelent meg a bizarr lakodalmon, úgy tűnik, a családja is elfogadta a férfi döntését.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása