A testmozgás hiánya komoly probléma, és sajnos korunk általános jelensége. Nagyon sokan vannak, akik egyáltalán nem mozognak rendszeresen, mert mindig akad erre egy kifogás. A sportegyesületek, védőnők, orvos és az egészséges életmóddal kapcsolatos szervezetek azonban mindent megtesznek, hogy változást érjenek el.
Talán már meg sem halljuk, amikor a házi orvos azt mondja, hogy rendszeresen kellene sportolnunk, de a gyerekek között is sokan vannak, akik ilyenkor csak legyintenek. Kifogás persze mindig akad bőven, hogy miért is nem mozgunk heti rendszerességgel.
A gyerekek esete egy kicsit szerencsésebb, hiszen az óvodákban heti rendszerességgel van torna, az iskolákban pedig heti öt alkalommal kötelező a testnevelés. Ám ahogy kikerülnek a gyerekek az iskolai rendszerből, már a legtöbben nem is foglalkoznak azzal, hogy a mozgást beépítsék a mindennapjaikba.
A fiatal felnőttek arra hivatkoznak leginkább, hogy a testnevelés órák egy életre elegek voltak, és még él bennük a kellemetlen emlék. A felnőtt leginkább az időhiánnyal érvelnek, az idősebb korosztály pedig az egészségügyi panaszokkal.
Plakátok, szórólapok, rendezvények, melyek mind a rendszeres testmozgást hirdetik
Ahhoz, hogy valaki elkezdjen mozogni, egy belső indíttatás kell, ugyanakkor, ha sokszor szembesülünk azzal, hogy nem mozgunk eleget, illetve annak következményeivel, akkor előbb juthatunk el oda, hogy megfontoljuk ennek szükségességét.
Az egészséges életmódot népszerűsítő szervezetek, sportközpontok és edzőtermek számos módon hirdetik a mozgás fontosságát. Számos helyen láthatunk ezzel kapcsolatos plakátokat, szórólapokat, melyek sporteseményt, esetleg kedvezményes próbaórát hirdetnek.
Nagyon sok ilyen jellegű rendezvény is akad manapság, de évente számos város tart sportszerválasztó napot. Ilyenkor sok szórólap kerülhet a kezünkbe, melyek többféle sportágat is bemutathatnak. Persze az internet is remek lehetőség arra, hogy a testmozgás fontosságáról beszéljünk, és változást hozhassunk sokak életébe.