Ha zsírt szeretnénk égetni, annak számtalan formája létezik, ezáltal a különféle tabletták mellett például a rendszeres testmozgással és a megfelelő ételek kiválasztásával is nagyon jó hatást érhetünk el. Vannak ugyanis olyan ételek, amelyek bizony nem csak egészségesek, hanem alaposan hozzásegítenek a fogyáshoz, mert beindítják az anyagcserénket, ezáltal zsírégető hatást fejtenek ki a szervezetben. Hogy melyek ezek?
1. Noha meglepő lehet, de például a körte tökéletes példa erre! Brazil kutatók fedezték fel a Rio de Janeiró-i egyetemen, hogy azok az emberek, akik naponta legalább három körtét megesznek, általánosságban sokkal kevesebb kalóriát visznek be szervezetükbe, és lényegesen többet is fogynak, mint azok, akik például banánnal próbálkoznak. A körte bizonyítottan egy rostban gazdag tápanyagforrás, ezáltal már egyetlen gyümölcs is elég ahhoz, hogy bevigyük szükséges tápanyagmennyiségünk 15 százalékát. Pont emiatt gyorsan képes eltelíteni minket, ezzel akadályozva, hogy esetleg túl sokat együnk a későbbiekben.
2. Már komplett diéták is felépültek a grapefruitra, aminek kanadai kutatók bizonyították be kiemelkedő zsírégető hatásait. A szakemberek azt tapasztalták, hogy amennyiben valaki minden étkezés előtt legalább egy fél grapefruitot elfogyaszt, az hetente úgy képes akár fél kilót is lefogyni, hogy egyáltalán nem is diétázik, vagy nem tesz mást az ügy érdekében. A gyümölcs annak köszönheti hatását, hogy képes szabályozni szervezetünk inzulinszintjét, és mivel ez a hormon a felelős a zsír elraktározásáért, ezért fogyasztása hozzájárul a fogyáshoz.

Fogyókúra alatt sem kell lemondanod a nassolásról
3. Az egészséges fogyás érdekében kutatók szerint érdemes naponta legalább egy marék mandulát elfogyasztani. Egy hónapokon át tartó kutatás szerint ugyanis azok, akik így járnak el, különösebb diéta nélkül is képesek testzsírjuknak akár 15-20 százalékát is leadni. Jó hír, hogy a mandula az egyik legjobb nassolni való is, szóval dupla élvezet!
4. Noha megdöbbentő lehet, de a csokoládé szintén hozzásegíthet minket a gyors és egészséges fogyáshoz. Persze nem a cukorban úszó tejcsokoládék, hanem a tiszta, magas kakaótartalmú fekete csokik, amelyek gazdagok az antioxidánsban, ezen felül pedig olyan hatóanyagot tartalmaznak, amelyek tajvani kutatók szerint képesek meggátolni a zsírsejtek halmozódását, avagy az elhízást. Az étcsokoládé ezen felül védelmet nyújt a szívbetegségek ellen is, sőt mi több, immunrendszerünkre is jó hatást gyakorol!
5. Kiváló zsírégető hatásra számíthatunk a babtól, egészen pontosan a fehérbabtól is. Mindez annak köszönhető, hogy ez a zöldségféle nagyon sok keményítőt tartalmaz, ami bizonyítottan az egyik leghatékonyabb természetes zsírégető. Ha naponta legalább egyszer fogyasztunk fehérbabot, esetleg más keményítőben gazdag zöldséget, akkor a Colorado Egyetem szakemberei szerint akár 25 százalékkal több zsírt elégethet a szervezetünk, mint normál esetben.