A táplálékunkra tekinthetünk üzemanyagként is, emiatt azonban nem csak a sportolók számára fontos az, hogy milyen ételeket fogyasztanak el nap mint nap.
Azoknak az emberek azonban, akik állóképességi sportot űznek, még komolyabban oda kel figyelniük arra, hogy mikor milyen ételeket fogyasztanak, és a jobb eredmények elérése érdekében célszerű különböző, teljesítményt optimalizáló táplálkozási szokásokat bevezetniük.
Az elmúlt időkben a sporttáplálkozás egyre jobban előtérbe került, főleg a teljesítményoptimalizálás miatt, de természetesen ezzel egy időben az egészségmegőrzés is fontos szempont maradt.
Ebben az életmódban az egyik legfontosabb teendő, hogy elkülönítsük az erő-és az állóképességi edzéseket, hiszen egy súlyemelőnek és egy úszónak egészen más a tápanyagszükséglete. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minden esetben csak az egyénre szabott étrend fogja a legjobb teljesítményt eredményezni, ettől függetlenül létezik néhány fontos szabály, melyet minden sportolónak be kell tartania.
Ne csak a fehérjebevitelt helyezzük előtérbe!
Rengeteg sportoló tart az elhízástól és a túlsúlytól, ezért nem ritka, mikor emiatt szinte alig fogyasztanak szénhidrátot, és inkább a fehérjeforrásokat helyezik előtérbe. Az állóképességi sportoknál azonban a szénhidrát a legfontosabb energiaforrás, és erről nem is szabad megfeledkezni.
Egy jól kidolgozott étrend úgy tudja csillapítani az éhségünket, hogy közben az elhízástól sem kell félnünk. Tehát célszerű sovány fehérjékkel, komplex szénhidrátokkal és rengeteg friss zöldséggel megpakolni a tányérunkat.
Fontos, hogy mikor mit eszünk!
Az edzések előtt célszerű gyorsabban felszívódó szénhidrátokat fogyasztani, a hosszabb edzések alatt pedig a szénhidráttartalmú sportitalok is jól jöhetnek, így a sportolás alatt végig energikusak leszünk. Legalább ennyire fontos azonban az is, hogy jól időzítsük az étkezéseinket.
Célszerű többször kisebb adagokat enni, így tudjuk elkerülni a falási rohamokat és a farkaséhséget. Fontos az is, hogy az edzést követő 30-60 percben együnk szénhidrátot és fehérjét tartalmazó élelmiszert is.