A fogvédők a száj, nyelv és állkapocscsont leghatékonyabb védelmét szolgálják. Laikus emberek először olyan sportok küzdelmei során találkozhatnak fogvédőkkel, amelyek sérülései kifejezetten az arc roncsolásával járhatnak. Ilyenkor roncsolódhatnak a fogak és az állkapocs is.
Ezek elsősorban küzdősportok esetében állnak fent. Fogvédő nélkül ezek a sérülések iszonyatos fájdalommal és nehezen vagy egyáltalán nem helyre hozható sérülésekkel járnának. Fogvédők segítségével tehát ajkunk, és fogunk épsége óvható meg.
A sportolók nagyobb része azonban sajnos mégsem fordít elég figyelmet a fogaik védelmére a verseny, edzések alatt. Pedig nagyon gyakori hogy az évekig ápolt, szabályozott fogsor egy rossz mozdulat következtében a küzdelem során kimozdul, letörik. Ilyenkor a fogak semmiképp nem megmenthetőek, sajnos el kell őket távolítani.
Miután megtörtént a baleset
Általában szemmel látható fogakat éri a balesetek nagy része. Sajnos nem csak fizikai, hanem lelki fájdalommal is járhat egy fog elvesztése. Egy ilyen szerencsétlenség során a sportoló pszichológiai sérülései legalább olyan komolyak is lehetnek mint a testiek. Komoly önbizalom hiány alakulhat ki még a legjobb fizikumú sportolónál is, ha elöl nincs foga. A fogorvosok minden ilyen baleset után a fogimplantátumot ajánlják fel a legmegfelelőbb alternatívaként. Nem csak esztétikailag, hanem tartósságban is ez a leghatásosabb fogpótlási eljárás.
Implantátum esetén az állkapocsba beültetett műgyökér garantálja, hogy fogunk egy baleset következtében se törjön ki a helyéről. A műgyökér beültetése után eltelhet pár hónap gyógyulási szakasz. Sajnos ezt az akár 5-6 hónapos várakozási időt muszáj kivárni, hiszen csak tökéletesen meggyógyult műgyökérre helyezhető fel a korona. Ez a gyógyulási folyamat nagyban függhet a páciens immunrendszerétől is. A teljes gyógyulás után következik a tényleges fogpótlás, ami megegyezik egy hagyományos fogpótlás menetével. Az implantátumra is készülhet cirkon, vagy fémkorona is.