Grafit ceruzákat használunk írásra, rajzolásra is, ha pedig iskolás gyermekünk van, akkor soha nem lehet elég belőle otthon. A rajtuk található jelölések mutatják meg azt, milyen ceruzát tartunk valójában a kezünkben. Aki kicsit is jártas a dologban, könnyedén le tudja olvasni a ceruzáról, hogy mennyire puha, mennyire sötét ceruzabél található benne.
A grafit keménysége azt tudja meghatározni, hogy mennyire erősen kell rányomnunk a papírlapra azért, hogy szépen fogjon. Ebből derül ki az is, hogy mennyi pigment anyag található benne, illetve hogy mennyire kenődik el.
A H-s ceruzák valamivel keményebbek, mint a B-sek, hiszen a ceruza író részében, ebben az esetben magasabb az agyag tartalom. Nem, vagy csak nehezen kenődnek, ezért a legtöbb balkezes gyerek is H-s ceruzával ír az iskolában, hiszen így nem lesz nap végére az egész kezük fekete. Mivel a grafitbél jóval keményebb, a helytelen ceruzatartás következtében megharcolja a papír felszínét, mely sokszor a következő oldalon is meglátszódik.
A H-s ceruzát tökéletesen lehet használni rajzolás közben, míg a főbb vonalakat megrajzoljuk, főleg akkor, ha nem nyomjuk túlságosan rá. Mivel a H-s grafitceruzák keményebb béllel rendelkeznek, így ha rányomjuk a papírra, egy idő után át fogja szakítani azt, főleg ha vékonyabb papírról beszélünk. A H-s ceruza nem maszatol és könnyű hegyezni is. Íráshoz azt szokták javasolni, F és a HB a legjobb, hiszen ezek elég sötét vonalat hagynak a fehér lapon, mégsem kenődnek könnyedén el.
Sok múlhat a ceruza formáján
Sokan nem gondolják, de a ceruza tulajdonságai között nem csak a ceruzabelet kell megvizsgálnunk, hanem az azt körülvevő anyagot, illetve annak formáját. Egy hagyományos ceruza lehet kerek, háromszögletű, vagy hatszögletű. A hatszögletűt talán a legkönnyebb használni, nagy előnye, hogy nem tud legurulni a füzetről, vagy az asztalról. A pedagógusok szerint írást éppen tanuló gyerekeknek nem érdemes hatszögletű ceruzát vásárolni, hiszen nekik ezt nehéz még egyenesen a kezükben tartani.
A kisgyerekek számára találták ki a háromszög keresztmetszetű ceruzákat, melyeket sokkal könnyebben meg tudnak fogni. A teljesen kerek formájú ceruza egyetlen jó tulajdonsága talán az, hogy nagyon egyszerű kihegyezni, ám a kerek formája miatt, írás vagy rajzolás közben csúszkálni kezd az ujjaink között, nehéz sokáig tartósan fogni.